fbpx

Hogyan és miért alakult meg az Akadémia?

Az Akadémia egy olyan rendezvénysorozat, melynek minden eseménye valamilyen aktuális, kifejezetten cégvezetők számára fontos témával foglalkozik. Alkalmanként 3-4, országosan elismert szakember kerül meghívásra, akik kifejezetten vezetőket érintő témákban tartanak előadásokat.

Minden rendezvénynek van egy közös pontja, ő pedig nem más, mint Magyar Zsolt, aki már lassan 20 éve foglalkozik cégekkel. A hétköznapok során folyamatosan arra törekszik, hogy a menedzselje a humán erőforrásokat, illetve optimalizálja az adót és a nyereséget minden őt megkereső vállalatnál. 

Az Akadémia célja tehát nem más, mint a lehetőségnyújtás. De mire? Napjaink legértékesebb dolgaira, a tudás és versenyelőny megszerzésére, valamint a kapcsolatépítésre. Ráadásul iparágtól, tevékenységtől és létszámtól függetlenül mindenkinek egyetemlegesen szólnak az előadások. Köztudott, hogy a tudás hatalom, az információ megfizethetetlen. Cégvezetőként pedig tudjuk, a fejlődés kulcsa bennünk van. Sok esetben nekünk kell megváltozni ahhoz, hogy a környezetünk fejlődni tudjon.

Következő előadásunk

Korábbi rendezvényeink

Az előző rendezvényekről

Magyar Zsolt

Az Akadémia megálmodója

Zsolt csaknem 20 éve járul hozzá a vállalatok stabil működéséhez. Országos és világszinten is elismert teljesítménye számos bajnoki címet szerzett már neki a szakmáján belül. Évek óta tagja az MDRT (Milliárd Dolláros Kerekasztal) nevezetű globális szervezetnek, ráadásul ezen belül is a legmagasabb szintet érte el (TOT), ahol kizárólag a világ vezető pénzügyi szakértői vehetnek részt. Szinte minden napját különböző vállalatok vezetőivel tölti, így pontosan látja azt, hogy mi jellemző az ügyvezetőkre, hogyan tarthatják meg a dolgozóikat és mi szükséges ahhoz, hogy hosszú távon stabilan működjenek. Felismerte azt, hogy a cégvezetőknek is szüksége van a fejlődésre, továbbképzésre, amire nem feltétlen adódik sok lehetőség az országban (pláne díjmentesen). A rendezvény keretein belül pedig átadhatja az évtizedek alatt megszerzett tapasztalatokat és olyan szakembereket hívhat meg, akik hatására a döntéshozók tényleges, hasznos tudást vihetnek haza és építhetnek bele a vállalkozásukba.

 

Üzenj nekünk…

Telefon

E-mail

akademia@cegvezetoakademia.hu

Minden jog fenntartva © 2024 Önnek is jár